
Csoportok
Baba - Mama Csoport

Gomba csoport
(6 hónapos kortól 2 és fél éves korig)
A legkisebbek programja 10.00-11.45 óráig tart. Középpontjában a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően a magyar néphagyomány ölbeli ringató játékai, népmesék, mondókák, énekek és a mozgásos tevékenységek állnak, a 2 év körüli gyerekeknek külön foglalkozásokkal. A foglalkozáson a szülők együtt énekelnek, játszanak gyermekeikkel, segítve ezzel a komplex fejlesztés és a magyar anyanyelvvel való ismerkedés mellett a magyar közösségbe történő beilleszkedést is.
Óvodás csoportok
(2,5 éves kortól 7 éves korig)

Mackó csoport
2 és fél éves kortól (amikor már tud egyedül ülni és enni a gyermek, és nem igényel állandó szülői jelenlétet) 4 éves korig
A foglalkozások célja a gyermekek magyar nyelvi alapjainak megerősítése, fejlesztése gyermekmesék, versek, mondókák, énekek, valamint közösségi csoportjátékok révén. Az életkori sajátosságoknak megfelelő foglalkozások során törekszünk a felszabadult mozgás ösztönzésére és a kézügyesség, kreativitás fejlesztésére is. A nap (egyes gyermekek szülei ideiglenes jelenlétével) énekléssel, mozgással kezdődik. Legkésőbb a tízórai alatt a gyermekek elbúcsúznak a szülőktől. A foglalkozás a mese feldolgozásával folytatódik, majd kézműveskedéssel a gyermekek képességének szerint differenciáltan szabad játékokkal tűzdelve.

Bóbita csoport
(4 éves kortól 7 éves korig)
Célunk az identitáserősítés és a magyar kultúra átadása pedagógiai módszerek segítségével, továbbá a gyermekek spontán és tudatosan szerzett tapasztalatainak, ismereteinek bővítése, életkornak megfelelően differenciáltan.
Anyanyelvi játékok: A magyar mese-, vers- és mondavilág megismertetése; a gyermekek beszédkészségének, kommunikációjának gondozása, fejlesztése.
Ének-zene: A mondókákat, dalokat és énekes játékokat a magyar népi gyermekjáték-hagyomány anyagából merítjük. Az éneklés, az énekes játékok megszerettetése, esztétikai nevelés. Tanév végére 6-8 népi gyerekdal biztos ismerete.
Kézműves foglalkozás: Adott témához kapcsolódva esztétikai nevelés, finommotorika fejlesztése.
Mozgás: Örömteli játék, testséma kialakítása, oldaliság tudatosítása, ritmusérzék fejlesztése.
A 6 éves korosztály a holland iskolarendszer harmadik osztályának megfelelő beosztásához alkalmazkodva iskolai előkészítős foglalkozáson is részt vesz 60 perc keretében, amit a pedagógusok a napirendhez illesztenek. Idősebb korcsoportokkal való találkozások, közös munkák során is történik a gyermekek sokoldalú támogatása, az iskolai beilleszkedés elősegítése, hiszen célunk az iskolai keretek között történő foglalkozás bevezetése az iskolaérett gyermekek részére. A szokásrend kialakítása és megerősítése történik, változatos anyanyelvi feladatlapok segítségével a finommotorika, grafomotorika és feladattudat fejlesztésére koncentrálunk.
Az iskolarendszert követő betű- és írástanulás támogatása révén felkészítjük őket a magyar rendszer szerinti olvasás- és írástanulásra. Képolvasás segítségével a magyar betűhasználat bevezetése zajlik játékos formában, az olvasás technikájának megismertetésével. A szó és kép párosítás, valamint a hang-betű azonosításának gyakorlása fontos szerepet kap differenciált oktatási módszerek segítségével. Az ismert szavak szótagolás szerinti elválasztásának gyakoroltatása a magyar szabályrendszer sajátosságainak előkészítése érdekében történik. A szókincsfejlesztést és a beszédkészség fejlesztésének támogatását a magyar mondókák, gyermekversek, mesék feldolgozása, bemutatása segíti.
ISKOLÁS Csoportok
(7 éves kortól)

Szerafin Csoport
(7 éves kortól)
Az iskolarendszert követő betű- és írástanulás támogatása révén a gyerekek a magyar rendszer szerinti olvasás- és írástanulást folytatják változatos anyanyelvi és problémamegoldó feladatlapok, játékok segítségével. A finommotorika, grafomotorika és feladattudat fejlesztésére továbbra is koncentrálunk. Az ismert szavak szótagolás szerinti elválasztásának gyakoroltatása, a magyar szabályrendszer sajátosságainak ismertetése, szókincsfejlesztés, a beszédkészség támogatása magyar mondókák, gyermekversek, mesék feldolgozásával, bemutatásával zajlik. Az ünnepkörök, hagyományok anyanyelvi és vizuális bemutatása, feldolgozása, kézműves tevékenységek fontos szerephez jutnak. A koncentráció, finommotorika és képzelőerő fejlesztése zajlik magyar szövegkörnyezetben.

Dömdödöm Csoport
(8 éves kortól a biztos magyar írás- és olvasástudásig)
Alapvető célunk, hogy a gyermekek megtanuljanak helyesen írni és olvasni magyarul, ezért ebben a csoportban egyéni fejlesztés zajlik az elsődleges nyelven megszerzett képességeket figyelembe véve (hiszen a hollandul vagy más nyelven megszerzett biztos írás- és olvasástudást alapul véve tudjuk ezt hatékonyan elérni). A már megszerzett tudást fejlesztjük a magyar hangzásvilág, a magyar betűfelismerés, olvasás és a magyar folyóírás jártasság-, majd készségszintre emelésével.

Mikkamakka Csoport
(nagyiskolások 9 éves kortól)
A magyar nyelv (beszéd, írás, olvasás) és a magyarságismeret (irodalom, történelem, földrajz, néprajz, zene) komplex, élményszerű feldolgozása történik az életkori sajátosságok szerint. Az ismeretek átadását, elsajátítását például kooperatív tanulási technikák, differenciált oktatási módszerek, tanulásmódszertani gyakorlatok színes tárháza segíti. A magyar hagyományok, népszokások értelmezését, megjelenítését, a szókincsfejlesztést, a beszédértést, a szóbeli kifejezőkészség fejlesztését, helyesírási-, és értő olvasási gyakorlatok megoldását, magyar írók és költők műveinek megismerését, honismereti szemelvényekkel, földrajzi, történelmi ismeretanyagokkal bővítjük. Anyanyelvi játékok, projektek, drámai, kreatív tevékenységek, kézműves foglalkozások színesítik a napirendet. Motiválni szeretnénk a fiatalokat további magyar irodalmi művek önálló elolvasására.