Mamacoaching november 4-én az aulában

November 4. alkalommal az anyukák számára lesz egy workshop lehetőség az aulában. Meghívott vendégünk Kinga Van Der Weijde-Marton ''mamacoach'' akinek a munkássága, hogy anyukáknak segít egyszerűbbé és szebbé tenni a hétköznapokat és a gyerekkel való időt most élvezni. 

Mit is takar ez? 

Szeretnék segíteni az anyáknak, megmutatni és lehetőséget adni, hogy jobban érezzék magukat, rálátást nyerjenek az életükre, és több időt tudjanak maguknak teremteni, több energiát kapjanak és jobban élvezzék az életet tudatosan használják az idejüket. Meggyőződésem, hogy ha anyaként jól érzed magad a bőrödben ( apró pillanatok megbecsülése, hobbi, énidő, sport) az nagy hatással van a gyermekedre is. Minden olyan anyának ajánlom, aki MOST szeretné élvezi az arany időket a gyermekeivel, hiszen az idő elrepül és majd 18 év múlva sóvárogni fogunk, hogy nem használtuk ki eléggé a gyerekkori időszakot. Amiben hiszek azaz, hogy mi vagyunk a gyerekeink példaképe: lehet, hogy a gyerek nem minden alkalommal figyel és hallgat rád, viszont azt csinálja amit lát.


II. Hollandiai Diaszpóra Iskolatábor

Kedves érdeklődők!

A mi nappal elindult a jelentkezés a II. Hollandiai Diaszpóra Iskolatáborra!

Alább olvashatjátok a meghívót is, valamint letölthetitek melyet megmutathattok gyermekeiteknek is.

Légy részese egy királyi kalandnak!

Időpont: 2023. október 16-20

Helyszín: Scoutcentrum Harderhaven, Harderdijk 12, 3898 LP Zeewolde

Képzeld el, hogy visszarepülsz az időben, a középkori Magyarországra, ahol Károly Róbert király életét és korszakát ismerheted meg közelebbről. Ezen az ötnapos utazáson nem csupán a történelem könyveket lapozgatjuk, hanem valódi kihívásokkal találkozunk. Cserkészjátékok során ügyességed, bátorságod és leleményességed is próbára lesz téve, mintha csak egy középkori lovag kihívásait kellene teljesítened.

Esténként tábortüzek mellett gyűlünk össze, ahol középkori meséket hallgathatsz, és érezheted a királyi udvar meleg, közösségi hangulatát. A kézműves foglalkozásokon pedig belekóstolhatsz az akkori életbe, és saját kezűleg alkothatsz valamit, amely ezt a különleges korszakot idézi.

Merülj el velünk ebben a varázslatos korban, érezd át, hogyan alakította és építette Magyarországot egy nagy király, és tapasztald meg a középkor kihívásait és szépségeit!

Jelentkezési határidő: 2023. október 5. csütörtök.

Tábor díja:

  • Egy gyermek esetén 150 EUR
  • Testvérpár (2 gyermek) 250 EUR
  • Felnőtt (segítő/vezető) 100 EUR

Szeretettel várunk a táborba!

Az alábbi linken tudtok jelentkezni: JELENTKEZÉS

MEGHÍVÓ



StiHon Tábor

Kedves Szülők, Gyerekek!

Ebben az évben egy egynapos tábori nap megtartására lesz lehetőségünk. A helyszín a tavalyihoz hasonlóan Vierhouten, de most a Safarikamp Bandart foglaltuk le. Időpont: 2023.04.29. 10:00- 18:00 -ig. Ebéd, uzsonna biztosított.Tábordíj: 30 EUR/nap/fő
Korlátolt számban ottalvásra is van lehetőség, előre felállított sátrakban, emeletes ágyakkal. A jelentkezők létszámától függ, hány főt tudunk elszállásolni, természetesen ez esteben az étkezés biztosított. (catering) Ebben az esetben a tábordíj összege egy kicsit módosul, valamint hálózsák, megfelelő ruházat, tisztálkodási szerek szükségesek.
Kérlek amennyiben már tudjátok, hogy részt tudtok venni, illetve szállásra is szükségetek van, mihamarabb jelezzétek emailben de legkésőbb április 12-ig.
Kérjük az alábbi űrlapot töltsétek ki, hogy már rögzíteni tudjuk a várható létszámot!

Tisztelettel,

Lobozárné Franges Gizella
Tel: +31 6 1629 8648
E-mail: info@stihon.eu
Cím: Gemini 30
3769 KV, Soesterberg, NL 



Családi nap Wassenaarban 2023

Hollandia legnagyobb magyar rendezvénye, immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre.

Az elmúlt években 6-700 fő köszönthette együtt Wassenaar-ban a tavaszt, gyerekprogramokkal, színházi előadásokkal, táncházzal és sok más színes előadással, programmal. Nem utolsó sorban jelen voltak Hollandia legklasszabb vendéglői számos magyar étellel, Hollandia magyar boltjai és street food-jai is, így lángost vagy a kürtős kalácsot is megkóstolhattuk.

Látogatóink száma és ezzel együtt a rendezvény színvonala is minden évben nőtt. Gyere el Te is családoddal vagy akár egyedül és válj részesévé ennek a szuper napnak. Ismét 4 helyszínen várunk Titeket programok, előadások, magyaros ételek, tombola és gyerekprogramok tömkelegével. Mint mindig, a részvétel és parkolás ingyenes! Részleteket a fellépőkről, a további programokról és a hasznos tudnivalókról az alábbi linken lehet tájékozódni.




10 éves az ovisuli

A 2022-23-as tanévben immár 10. alkalommal nyitja kapuit az Amstelveeni Magyar Ovisuli. Ez a tanév különleges, ezért több meglepetés esemény is várható a jubileumi évben. Már a tanévnyitó is sütizéssel indult, az alábbiakban pedig az Amstelveeni Magyar Ovisuli alapítójának, Csonki Katalin tanárnőnek a visszaemlékezését és köszöntőjét olvashatjátok.

Csonki Katalin tanárnő visszaemlékezése a kezdetekre 

Visszaemlékezést írni nem is olyan egyszerű dolog. Kavarognak bennem az emlékek, az érzések, a gondolatok.

2012-ben már két éve ott éltem Amszterdamban. A kezdetektől fogva átjártam a Hágai Magyar Iskolába tanítani, eleinte helyettesítő- majd állandó tanárként. Akkoriban Amszterdamban nem működött magyar iskola, sem olyan magyar közösség, amely a fiatalabb korosztálynak és gyermekeiknek találkozási lehetőséget biztosított volna.
Nem is tudom, hogy jött az első gondolat. Talán mert, ha külföldön élsz, kell valamilyen kapaszkodó, valamilyen szál, amely az otthonhoz, a nyelvhez, a gyökereidhez kapcsol. Pedagógusként pedig kell, hogy közösséget teremthess, hogy átadhass valamit, ami megszakadt azzal, hogy külföldre kényszerültél. Igen, ez lehetett indíttatás, amelyet akkor meg sem fogalmaztam, csak azt, hogy csinálnom kell valamit, amitől jobban érzem magam.
A szervezés elindításában segítséget kaptam a Hollandiai Magyar Szövetségtől. Legnagyobb segítségem Kárpáti Anita volt, akinek ötlete és közbenjárása alapján, jó helyet találtunk az iskolának. Általa tudtam felvenni a kapcsolatot az Amstelveenweb magyar származású szerkesztőjével, Stefan Tothtal, aki a médián keresztül segített a minél szélesebb körű szervezésben, és riportot tett közzé az első foglalkozások egyikéről.
2012. szeptember 8-án tartottuk az első összejövetelünket. Két fiatal kollégával, Oláh Ágival és Kovács Krisztivel vártuk izgatottan a hét beiratkozott kisiskolást. Kevesen voltunk, de bíztunk benne, hogy jóhírünk kel, és leszünk sokkal többen. Így is lett. Hamarosan beindult az óvodás csoportunk, majd rövidesen a babacsoport is. Végül annyian lettünk, hogy benépesítettük a De Meent minden zegét-zugát.
A következő tanévre már közel 40 kisgyermek járt rendszeresen a foglalkozásainkra, akiket az időközben - Farkas Orsival, Mesterházy Krisztával és Shüller Nikivel - hat főre bővült pedagógus csapat fogadott.
Alapvető célunk az volt, hogy élményszerű tanulás keretében juttassuk ismeretekhez a gyermekeket, olyan tevékenységi formák és foglalkozások sorozatával, amelyet szívesen végeznek, és sok-sok sikerélményhez jutnak általa. A foglalkozások középpontjában természetesen az anyanyelv használata állt, ezen belül is az élő beszéd, a sok-sok mese, és a hagyományok megismertetése.
Természetesen fontos volt, és a szülők részéről elvárás is, hogy az iskolánkba járó gyerekek megtanuljanak helyesen írni és olvasni magyarul, megismerkedjenek, korosztályuknak megfelelően, a magyar írók és költők műveivel, és hogy minél több magyar népszokást, népdalt, népmesét és játékot ismerjenek meg.
Készítettünk egy pedagógiai programot, amelyben korcsoportonként fogalmaztuk meg az elérni kívánt eredményeket. A tanítandó anyagot a csoportot vezető tanárok válogatták össze, ezek kiválasztásakor figyeltünk a gyerekek különböző szintű anyanyelvi tudására, bár ez nem volt mindig könnyű feladat.
Minden évben meghitt karácsonyi ünnepséget rendeztünk, jelmezbe öltöztünk farsangkor, tanév végén családi napot rendeztünk.
A szervezéssel, vezetéssel, adminisztrációval járó feladatokat én láttam el. Ha nem dolgoztam éppen, a magyar iskolával foglalkoztam. Fontos volt számomra, hogy minden szülő, mindig mindenről időben értesüljön.
Nagyon sokat adott nekem ez a közösség. Minden egyes kisgyermek arca mélyen megmaradt az emlékezetemben. Szakmai életutam egyik sikertörténete ennek az iskolának a létrehozása, szívesen emlékszem minden epizódjára, de természetesen vannak mondatok és történések, amelyek még mindig mosolyt csalnak az arcomra.
Az egyik magyar apuka mondta néhány foglalkozás elteltével: Olyan jó, hogy vagytok, mert Eleni már nem gondolja azt, hogy csak én egyedül beszélem ezt a furcsa nyelvet.
Vagy egy másik magyar apuka, akinek a kisfia egyáltalán nem beszélt magyarul, néhány hónap után boldogan újságolta, hogy már nem csak ért, de kezd is beszélni magyarul a kisfia.
De óriási élmény volt A Négyszögletű Kerek Erdő bemutatása, vagy az akadályversenyes családi nap kavalkádja, vagy az a karácsonyi meghitt pillanat, amikor felolvastam a karácsonyi mesét és minden ragyogó szempár rám szegeződött.
Mióta hazatértem Magyarországra egy középiskolában tanítok, mindig körülvesznek kisebb-nagyobb közösségek, de ilyen nagy szervezés azóta nem volt az életemben. Két év múlva nyugdíjba megyek. Ki tudja, lehet, hogy vár még rám valahol hasonló feladat.
Örülök, hogy megkerestetek, hogy írjak egy pár sort a kezdetekről. Nagyon szívesen tettem. Jól esik, hogy nem felejtkeztetek el rólam. De én is köszönettel tartozom mindenkinek, aki azóta részt vállalt abban a munkában, ami által még mindig működik az, amit tíz éve megálmodtam.
Csonki Katalin


A kezdetek
A kezdetek

Fülöpné Schüller Nikoletta óvódapedagógus gondolatai az indulásról 

Fülöpné Schüller Nikoletta óvódapedagógus az első tanévben csatlakozott az induló magyar ovisulihoz, és a következő hét tanévben az óvodás korosztály nevelésével foglalkozott. Ahogy teltek az évek, a létszám növekedésével több óvódai csoport indítására is szükség volt, ezért Niki fogta össze, vezette és szervezte az ovisuli óvodai részlegének életét. A továbbiakban az ő gondolatait olvashatjátok az indulásról.

Gondolatok az Amstelveeni Ovi-Suliròl

Már két-hàrom éve éltünk Hollandiában, mikor egyik barátnőm felhìvta a a figyelmemet egy hìrdetésre:

Òvò nénit keresnek az Amstelveeni Ovi-Suliba

Több se kellett, azonnal megnéztem hol működik ez a hétvégi ovi-suli, és e-mailen jeleztem szándékomat, miszerint szìvesen lennék a pedagògusközösség egyik tagja.

Nosza, a következő alkalommal feljerekedtem, beìrtam a Tomtomba a cìmet, huha majd egy òra mìg Dordrechtből felérünk...sebaj, már hiányzik nagyon a magyar társaság, a gyerekek, az òvònősködés.

Farkas Orsival futottam össze elsőként a folyosòn, épp az egyik òvò néni volt ő. Bemutatkoztam, elmondtam miért jöttem, felvezetett a terembe, hellyel kìnált, igen azon a narancssárga kanapén csücsültem én is. Pont farsangra készültek és az Itt a farsang áll a bál kezdetű dalt énekelték ... nehèz volt megállnom, hogy ne kapcsolòdjak be közéjük ... a következő alkalommal azonban már nem kellett visszafogni magam, már nem "nézőként", hanem, mint òvònő voltam jelen ...

Voltam kiscsoportosokkal, nagyobbakkal, egészen kicsikkel is mikor a baba-mama foglalkozásokat vezettem, csak az iskolás korosztályt nem pròbáltam ki.

Jò volt évről évre az ismerős arcokkal találkozni a hosszù nyári szünetek után. Borzasztò megtiszteltetésnek èreztem ès érzem a mai napig, hogy csaladok évekig az intézményünk aktìv tagjai voltak, hogy minden évben ùj arcokkal ismerkedhettünk meg...és ez még most is ìgy van.

Hálás vagyok a jelenlegi pedagògus közösségnek, akik vâllalják ezt a pluszt a mindennapjaik mellett, hogy a magyar nyelv, kultùra és hagyomány éljen egy "idegen" országban.

Én már visszatértem Magyar Hazánkba és büszkén mesélek Rólatok, arròl, hogy vagytok és működtök és nagyon köszönöm, hogy egykor veletek lehettem!

Köszönöm Mindannyiòtok bizalmát!

Kìvánom, hogy legyetek büszkék magyarságunkra, a magyar nyelvre és legfőképp, hogy tartsatok össze ott "idegenben".

Szeretettel emlékezve az Amstelveeni Ovi-sulira.

Fné S. NIKI

Niki óvó néni mesél
Niki óvó néni mesél


A budapesti Kolibri Színház vendégszereplése az ovisuliban 2022. június 11.


Alapítványi hírlevél 2022. tavasz

Kép

2021/22-es tanév 

Őszi foglalkozások az Amstelveeni Magyar Ovisuliban

Téli foglalkozások

Tavaszi foglalkozások


2020/21-es tanév

A Covid-19 koronavírus járvány miatt a foglalkozásaink helyszíne zárva tartott. Ebben az időszakban hónapról hónapra online foglalkoztatókat szerkesztettek a pedagógusok az ovis és a kisiskolás korosztály számára, illetve internetes élő találkozókat szerveztünk.

Online Anyák napja

Online farsang


2019/20-as tanév 

Tavaszvárás. 

Pedagógusaink munkáját ebben a tanévben Pacsura Dávid néptáncoktatóként, a Körösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként segítette.


Karácsonyi készülődés


Mikulás ünnepség


Őszi foglalkozások az ovis csoportban